Szponzorált tartalom
Tavaly, amikor az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy mit is kéne venni az egyik barátnőmnek, nagyon pórul jártam. Kitaláltam, hogy egy feliratos pólót csináltatok neki, de ez a zseniális ötlet a buli előtt 2 nappal jutott eszembe. Nyilván a pólónyomás procedúrája a legtöbb helyen több napos, ahogy ezt tapasztalhattam már több alkalommal is. Ezzel nyilván nincsen semmi gond, az ember úgy készül, hogy beleférjen ez a pár nap, vagy akár 1 hét is, ha több pólóról van szó. Sajnos így a város egyetlen pólónyomós helyére tudtam elmenni, a plázába, ahol azon felül, hogy iszonyatosan drágán vállalták és még el is rontották és nagyon csúnya foltos lett az egész.
Ezt a történetem meséltem az egyik ismerősömnek, aki ekkor ajánlotta a lolmarkt.hu weboldalt, ahol egyedi pólónyomással foglalkoznak. Alapjáraton több, mint 20 témában vannak mintáik, de még azokon belül is vannak külön alkategóriák. Vannak természetesen külön női és férfi pólók is, de gyártanak szájmaszkokat, pulcsikat és fémpoharakat is. Most amúgy eléggé tematikus az oldal, így Halloween közeledtével. Szerintem ez tök jó, hogy így készülnek a különféle ünnepekre, gyanítom, hogy akkor a többire is hasonlóképpen rámennek.
Tehát, elképesztően sok mintájuk van, de nyugodtan lehet küldeni sajátot, ha nem találtad meg a kedvedre valót, ami viszont a legjobb szerintem, hogy akkor is nyugodtan fordulhatsz hozzájuk, ha csak fejben van meg az elképzelés. Akkor csak simán felhívod őket, elmondod mire gondoltál pontosan és segítenek a megvalósításban. Ami a szállítási időt illeti, elvileg 1-2 nap, gyakorlatilag akár annyi se. Ugyanis, abban az esetben, ha még délelőtt 10-11 előtt adod le a rendelésed, akkor azt fixen elkészítik még aznap, és ha ott vagy a közelben, akkor be is ugorhatsz érte. Ugyanis ez nem csak egy webshop, az ország 12 pontján elérhetőek, szóval eléggé komoly lefedettségük van. Van üzletük Szigetszentmiklóson, Miskolcon, Egerben, Debrecenben, Nyíregyházán, Soroksáron, Maglódon, Budakalászon, Dunakeszin és Budaörsön. Szóval, ha valaki nem szereti az online vásárlást, ezeken a helyeken is megtalálhatja őket.
Van egy GYIK oldaluk, ahol tényleg értelmes és hasznos kérdésekre lehet választ kapni. Például, innen tudtam meg, hogy a szállítás során a frissen nyomott minta néha meggyűrődhet, de nem kell megijedni, könnyen orvosolható. Egy sütőpapírt kell tenni a mintára és óvatosan át kell vasalni. Persze figyelni kell arra, hogy a vasaló forró része ne érintkezzen a mintával magával, ez pedig a későbbiekben is igaz. Ha nem jó mégse a pólóméret – mert itt amúgy némi eltéréssel kell számolni a megszokottól – akkor természetesen vissza lehet küldeni, és kicserélik. Ilyenkor a csomag megérkezte után 14 napunk van ezt kitalálni. A másik tök jó dolog az ilyen esetekre az a méretbiztosítás. Ez annyit tesz, hogy mikor megrendeled a pólót, mindössze 190 forintért kérsz egy ilyet, ennek pedig az a lényege, hogy egyszer teljesen ingyen kicserélik a pólót, ha esetleg nem jó méretet választottál. Ezzel a kis trükkel megúszhatod a 1980 forintos szállítási díjat is.
Extra méretű pólókkal is rendelkeznek, bár ezeket a méretválasztásnál nem láthatod, de ha rendelés előtt felveszed velük a kapcsolatot, akkor hozzá lehet jutni 3, 4, vagy 5 XL-es pólókhoz is. A legtöbb mintát a jól bevált szitanyomással készítik, de sűrűn alkalmaznak digitális nyomtatást is. A pólók anyagát tekintve prémium minőségről beszélhetünk, mind pamut, vagy pamut-poliészter keverék. Szerintem ez tök fontos, mert a legtöbb ilyen pólónyomással foglalkozó cég saját pólói borzasztóan kényelmetlenek és izzasztósak. Az ember egyszer kétszer felveszi, de nem ez lesz a kedvenc darabja, pont azért mert kényelmetlen, rossz az anyaga.
A saját weboldalukon kívül, megtalálod őket: a Facebookon, az Instagramon, a Pinteresten és a YouTube-on is. Itt érdemes bekövetni őket, hogy folyamatosan értesülj a legújabb hírekről és akciókról, illetve mindig tudj inspirálódni, ha valamilyen ajándék ötletre lenne szükséged.
Szóval szerintem ez egy nagyon jó kis szolgáltatás, valóban egyedülállónak tartom, hogy itt a gyorsaság és a minőség kéz a kézben jár!