Szponzorált tartalom
Mikor eldöntöttem, hogy ideje felvenni a kesztyűt a dohányfüggőségem ellen, azzal is tisztában voltam, hogy ez csak úgy egyedül nem fog menni, kell valami segédeszköz. Korábban hallottam már tapaszokról, de nyilván, amikor az ember fiatalabb, akkor nem foglalkozik ilyen dolgokkal, úgy gondoltam én is, hogy eldohányozgatok szépen majd a hátralévő életemben. Aztán egyre jöttek a negatív egészségügyi dolgok, no meg a kor is, és rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. Egy barátom, aki már korábban leszokott a cigiről, ajánlotta a Prevenció Patika oldalát. Azt mondta, hogy ő ott mindent megtalált, ami neki eddig kellett ahhoz, hogy a dohányzásról leszokjon. A https://prevenciopatika.hu/239-dohanyzasrol-leszokas nem csak a termékeivel segít ebben, hanem olyan szolgáltatásokat is nyújt egyben, amiknek egészségvédelem a céljuk. Van ugyanis egy prémium klubjuk, ahol a csatlakozottak exkluzív dolgokhoz juthatnak hozzá. Gondolok itt például kedvezményekre, ingyenes kiszállításra, stb.
Szerintem egyedülálló az online patikák között a Prevenció Patika olyan szempontból is, hogy ők egy szolgáltatást is nyújtanak a vásárlási lehetőség mellett. Ugyanis, aki csatlakozik az előbb említett klubhoz, olyan előnyökhöz jut, ami szerintem a mai világban egyedülálló. A Prevenció Patika egészségügyi szakembereket alkalmaz, akiknek az a feladata, hogy ha kérdésünk van, akkor azt feltehessük nekik e-mailben, ha úgy érezzük. Mindezt természetesen teljesen ingyen. Ez azért is különösen nagy szó, mert én például a háziorvosomat sokszor alig érem el, ha bármire szükségem lenne. Sokszor nagyon sok pénzt ki kell fizetnem magánorvosnak, hogy valamit kérdezhessek tőle, csak valaki végre válaszolja meg a kérdésem. Ilyen miatt azóta nem kell aggódnom, hogy csatlakoztam a Prevenció Patika exkluzív klubjához.
Mindamellett, hogy egészségügyi szakemberekkel konzultálhatunk, hozzáférésünk lesz a szakmai bloghoz is korlátlanul, ahol megkereshetjük a választ bármire, ha esetleg nem olyan nagy dolog, amit szakembertől kellene megkérdezni. Szerintem ez egy borzasztó jó dolog az oldalon. Azt gondolom, nem kell sokat magyaráznom, mi van akkor, amikor az ember az interneten próbál utánanézni annak, hogy mi lehet vajon a baja. Általában a legrosszabb esetet találjuk meg, és az emberek rendszeresen félrediagnosztizálják magukat, mert nyilván nem orvosok, nem értenek hozzá. Mióta tért nyert az internet, sajnos azóta elterjedtek ezek az önjelölt orvos emberek. Ennek a megelőzésében segíthet a Prevenció Patika Klubja. Ha ez alatt lejjebb görgetünk, akkor megtaláljuk, hogy havonta mennyibe kerül az éves előfizetés. Ez 1 660 Ft/hónap, amit, amikor először megláttam, majdnem elnevettem magam. Az ember ezt a pénzt egy hónapban simán elkölti hülyeségekre is, nemhogy ilyen hasznos dologra. Cserébe kapunk egy csomó mindent, ami roppant hasznos a mindennapok során. Ez az előfizetés így 19 900 Ft-ra jön ki éves szinten.
Azt is láttam, hogy 100 %-os pénzvisszafizetési garancia is van az oldalon. Számomra ez mindig olyan megnyugtató, hiszen ha a vállalatnak vaj lenne a füle mögött, akkor biztosan nem ajánlana fel egy ilyen jó lehetőséget. Hiszen nekik sem az a céljuk, hogy elégedetlen vásárlók távozzanak fizetés után, majd rendszeres időközönként megjelenjenek a pénzüket követelve. Ez az üzletre nem lenne túl jó hatással. Ha viszont sok az elégedett vásárló, akkor az biztosítja a bolt hosszútávú működését. A pénzvisszafizetési garancia azt jelenti, hogy amennyiben nem vagyunk elégedettek a szolgáltatással, úgy írnunk kell az ügyfélszolgálatnak egy levelet, és vissza fogják utalni a pénzünket feltéve, ha ezt a jelzést 30 napon belül tesszük meg. Sajnos az ezen kívüli jelzés jogvesztő. Van a https://prevenciopatika.hu/239-dohanyzasrol-leszokas-on egy gyakori kérdések fül is, ahol összegyűjtve azokat a kéréseket találjuk meg, amelyeket már korábban feltettek a vásárlók többször is. Sokkal egyszerűbb ezeket az ismétlődőeket feltenni valahova, és nyilvánosan megválaszolni, mint újra és újra egyesével megírni rájuk a választ. Ezzel időt és energiát spórol magának és a vendégnek is a weboldal. Én elolvastam ezeket a gyakori kérdéseket, és bennem nem maradt semmi kérdőjel utána, így elég informatívaknak tartom őket.